VilágCsavargó

"Mindenhol jó, de a legjobb máshol"

Görögország, Athén
Görögország, Athén

20181101_104018.jpg

Ez az utazás klasszikus példája annak, hogy pici internetes kereséssel, de rugalmas hozzáállással, miképp juthatsz el kevesebb pénzből több helyre.

Az alaptörténet egyszerű: Adva volt az időpont, amikor a munkahelyünkön épp leállás volt. Mivel Görögországban még sosem jártam előtte, ezért ez volt most az úti cél. Felkészülés céljából megnéztem a “Görögbe fogadva” című filmet is. Ezután rövid keresgélés után, hamar rá kellett jönni, hogy ...

Spanyolország, PortAventura.
Spanyolország, PortAventura.

20191029_181336-1200x675.jpg

A meglepetés nyaralás többek közt Spanyolország PortAventura-ba is elhozott, ahol már jártam pár évvel ezelőtt.

Ezt a helyet bátran nevezhetjük Európa vidámparkjának, ahol minden korosztály felhőtlen szórakozásra és kikapcsolódásra találhat. A belépőt érdemes előre, online megvenni, mert sűrűn lehet különböző akciókat találni, ahol bizony igen sok eurót meg lehet spórolni, aminek később még jó helye lesz máshol. Lehetőség és persze pénztárca ...

Spanyolország, Salou.
Spanyolország, Salou.

20191028_150851.jpg
Az egyik kedvenc nyaralási formám, amit szerencsére Moncsinak köszönhetően, elég sokszor sikerül megszerezni.

Ezen nyaralásnak a lényege, hogy úgy megyek az aktuális kirándulásra, hogy fogalmam sincs, hogy melyik földrész, melyik országának, melyik városába fogunk menni. Igen izgalmas úgy elindulni, hogy még csak nem is sejted, hogy a világ melyik tájára fogsz érkezni.

Természetesen ehhez kell egy partner, aki szeret és tud is utazást szervezni, illetve ...

Tenerife, Playa de Las Americas.
Tenerife, Playa de Las Americas.

20180608_213121.jpg
Ebben az évben is úgy alakult, hogy Moncsi ismét megnyerte a “Jó tanuló-Jó sportoló” iskolai tanulmányok értékelésére szolgáló, és egyfajta nemzetközi szakmai gyakorlatot biztosító modernebb változatú Erasmus-program díjat, ami ismét egy három hetes   Spanyolországi , Tenerifei út volt. Ezt persze úgy tálalta, hogy milyen keményen kell ám ott dolgozni, olykor 4-6 órát is, és a turista csoportokkal járkálni vadasparkokba, banánültetvényekre, meg egyéb ...

Az  Ír kávé
Az Ír kávé

kave4.jpg
Mint szinte mindenhol a nagyvilágban, így Írországban is népszerű meleg ital a kávé. Állj…. ne szaladjunk ennyire előre…. Igen, az fog jönni, amire titokban vágysz, AZ a bizonyos  kávé, aminek a neve összenőtt Írország nevével, és világszerte ismerik és kedvelik, na de a finom kávé desszert előtt szépen “meg kell enni a főzeléket is” � A kávé történelmébe, és egészségügyi hatásaiba nem mennék bele, mert ezt előttem már sokan, részletesen és ...

Írország, Cork.
Írország, Cork.

50342330467_bb86efa5ba_c.jpg

Ezen írásommal, egy kis idő és térbeli kitérő után, egy írországi nagyvárosba kalauzollak el Benneteket. Ez pedig nem más, mint Cork.

Mivel Cork környékén sok barátunk lakik, ezért lehetőségeinkhez mérten próbálunk évente párszor ellátogatni a városba.

Amit a városról tudni kell, azt már előttem sokan, részletesen, színesen, különböző nyelveken már leírták. Összefoglalva röviden: Írország második legnagyobb városa az óceán mellett, ezért ...

Dublini Tű a szénakazalban...
Dublini Tű a szénakazalban...

tu1-800x400.jpgTű a szénakazalban.... Ezt ugye arra szokás mondani, ha valamit nagyon nehéz megtalálni. Nos, a vidám hangulatú Írországban ez sem így van, de ne szaladjunk ennyire előre.

Egyszer volt hol nem volt, a Kelta tengeren is túl, volt egyszer egy tengerész csóka, aki sokat kalandozott mindenfele a nagyvilágban, sok nemzetek és országok közti civakodásban, torzsalkodásban és pofozkodásban vett részt. Őt Nelson admirális néven ismerjük. Sok kalandja miatt sok helyen ...

Hogyan kezdődött...
Hogyan kezdődött...
Többen kérdeztétek, javasoltátok,, hogy miért nem irok blogot?
Erre aránylag egyszerű válaszok vannak....
Részben nem tudom, hogy mi az, részben igen kevés dolog van, amihez profi szinten értenek..... konkrétan semmi....
Na de aztan eszembe jutott az is, hogy ugyan nem sok mindenhez értek, de -talán- azt elmondhatom, hogy az utazésban van egy kis gyakorlatom.....
Eddig több, mint 50 ország, többszáz városában jártam, és ezek az írások erről fognak ...

Hirdetés

VilágCsavargó

"Mindenhol jó, de a legjobb máshol"

Friss topikok

  • Kyria: Kb. 30 évvel ezelőtt nyaraltunk Salou-ban, akkor még emlékeim szerint csak a Port Aventura volt me... (2022.06.05. 22:36) Spanyolország, PortAventura.
süti beállítások módosítása